Mivel garantált nyereményekhez a pontok beváltásával tudsz jutni, így igen fontos kérdés hogyan is gyűjtsd össze belőle minél többet, minél kevesebb idő alatt. Ehhez kívánunk most néhány gyakorlati, hasznos tippel szolgálni, hogy minél előbb megszerezzétek a kiszemelt nyereményt, amit aztán ingyenesen postázunk számotokra, éljetek a világ bármelyik országában is.
Tudnod kell, hogy naponta, a rangodnak megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kaphatsz, ezáltal korlátolt a lehetőséged a pontgyűjtésre. Érdemes tehát minden nap legalább egyszer ellátogatni a portálunkra, hiszen így újabb és újabb játéklehetőségeket kapsz, amiket még aznap lejátszhatsz és pontokat gyűjthetsz vele. A pontok halmozódnak, így azon nem kell izgulnod, hogy elévülnének vagy elvesznének. Ez nem egy időhatáros pontgyűjtő akció, így azok sem kerülnek hátrányba akik esetleg ritkábban tudnák csak látogatni az oldalt. Az viszont mindenképpen előny ha naponta belépsz és le is játszod az ingyenes játéklehetőségeket.
Ha időd engedi, óránként legalább egyszer jelentkezz be az oldalunkra. Bár igaz, a napi, rangtól függő játéklehetőségeidet csak egyszer kapod meg, így hiába lépsz be naponta többször is, a jóváírás minden nap csak az első alkalommal történik. Hogy akkor ez miért is jó Neked? Az oldalunkon naponta kétszer, véletlenszerű időpontban egy órán át úgynevezett "Boldog óra" akció van életben. Aki ebben az órában is belép az oldalra, ajándék, bónusz játéklehetőségeket kap. Így minden nap sokkal több játéklehetőséghez jutsz mintha csak egyszer lépnél be, ez pedig értelemszerűen több pont megszerzéséhez vezet.
Bár a pontok szépen gyűlnek, mégis sokan feladják, még mielőtt elérnék a kiszemelt ajándékukat. Ezért fontos az elhatározás, elszántság és kitartósság. Sok játékportál létezik az interneten ahol hiába játszol, csak az élménnyel leszel gazdagabb, vagy rosszabb esetben még fizetned is kell azért hogy szórakozass, mi ezzel szemben jutalmazzuk játékodat! Minél tovább tagunk vagy, minél többet játszol, annál több VIP pontot gyűjtesz és érheted el a különböző VIP szinteket. A különböző VIP szintek egyik előnye, hogy belépéskor több játéklehetőséget is kapsz. Tehát minél régebb óta játszol nálunk, annál több pontot tudsz majd naponta gyűjteni. Arról nem is szólva, hogy a havi hűségpont játékunkban is jó eséllyel indulhatsz a fődíjért vagy az 50 kiosztott játéklehetőség csomag egyikéért.
A kaparós játékok egy zsetonba "kerülnek" és jórészt a véletlenen múlik, hogy éppen mennyi pontot fogsz lekaparni. Ezért javasoljuk, menj biztosra és játssz a játszható Flash játékainkon! Igaz, egy játék két zsetonba kerül, de a megnyerhető pontok száma is megduplázódik! Így a Flash játékokon akár 20 pontot is nyerhetsz és nem a véletlenen, hanem az ügyességeden múlik. Itt mindig nyersz ha ügyes vagy!
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és szólj hozzá bejegyzéseinkhez, feltöltött képeinkhez, osztd meg nyereményjátékainkat másokkal is és plusz játéklehetőségeket, Prémium tagságot vagy akár tárgynyereményt is nyerhetsz.
Az adatlapod alatt egyedi ajánlói linket biztosítunk minden tagunk számára, így azt megosztva ismerőseik "alájuk" csatlakozhatnak az oldalon. Rendszerünk ezt tárolja és minden általad ajánlott aktív játékos után Téged is jutalmazni fog! Nem csak plusz játéklehetőségeket de VIP pontokat is jóváírunk számodra azok után akiket te szervezel be a portálra.
Plusz pontokhoz, játéklehetőségekhez juthatsz ha meglátogatod partnereink oldalait. Erre egy külön menüpontban kínálunk számotokra lehetőséget. Naponta egy hirdetést csak egyszer tudsz meglátogatni és 30-60 másodpercig kell böngészned az adott oldalt. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem maradhatsz ott tovább, vagy hogy azután ne látogathatnál vissza az adott oldalra, ha elnyeri tetszésedet. Ha lejárt a kötelezően kiszabott időkeret, jóváírjuk számodra a meghatározott pontot vagy játéklehetőséget. Természetesen ha neked is van saját weboldalad és szeretnéd népszerűsíteni, azt is szívesen megjelenítjük és pénz helyett akár pontjaidért is kínálhatunk számodra garantált látogatókat.
A portálunkon természetesen lehetőséget biztosítunk arra, hogy akik türelmetlenek és megengedhetik maguknak, azok jutányos áron plusz játéklehetőségeket vásároljanak maguknak, így gyorsabban elérve a kitűzött pontszámot, hogy megszerezzék az ajándékot amit kinéztek. Fontos, hogy az előfizetés és vásárlás egyáltalán nem kötelező és nem előfeltétele annak, hogy ajándékokhoz juss a portálon. A plusz zsetonok, azaz játéklehetőségek akár már egy emeltdíjas SMS elküldése után pár másodperc alatt jóváíródnak a felhasználói fiókodban, így ha kifogytál a napi játéklehetőségből tovább folytathatod a pontgyűjtést. A prémium tagág pedig egy határozott időre szóló, kiváltságokkal járó tagsági forma. Prémium tagsággal naponta kapsz játéklehetőséget gyémántgyűjtő játékunkhoz, amelyet egyébként csak minden 10. játéknapodon tudnál játszani, ezenkívül a napi játéklehetőségek nem vesznek el ha aznap nem játszod le őket. Előfizető prémium tagjaink játszhatnak a direkt számukra kialakított játékblokkban fellelhető, sok pontot, játéklehetőséget és gyémántot biztosító TOP játékokon is. A prémium tagjainknak lehetőségük van a naponta egyszer csak számukra elérhető Boldog óra plusz játéklehetőségeit is megszerezni. Belépéskor pedig extra VIP és hűségpontokat is kapnak így több eséllyel vesznek részt a havi hűségpont játékban és az egyes VIP szinteket is előbb érik el. Külön kiváltságként előfizetőink az ajándékboltban egy nappal korábban már elérhetik a termékeket, így ők biztosan soha nem fognak lecsúszni a kiszemelt nyereményükről. Sőt! Egyes termékek csak előfizetői státusszal érhetőek el.
Hogy mások is láthassák, mi tényleg kiküldjük a megérdemelt ajándékokat, nyereményeket kérünk benneteket, hogy küldjétek be a nyereményről és rólatok készült fotókat és mi megjutalmazunk érte. A nyeremény és a kép minőségétől függően plusz játéklehetőségeket vagy Prémium tagságot kapsz érte!
Ha szeretnél önkéntes kis csapatunk tagja lenni jelentkezz. Vedd fel velünk a kapcsolatot és írd le mióta vagy tag és hogy érzed, miben tudnád az oldal javát szolgálni. Akár hirdetők felkutatásáról van szó, akár szövegírásról, akár új tagok tömeges toborzásáról, akár más tagjainkon szeretnél segíteni a csapatban szükség lehet rád. Keress hát fel bennünket és mi nem csak Prémium tagsággal fogunk jutalmazni, de más kedvességekkel is el fogunk halmozni ;)
« Vissza a főoldalra